ÁLTALÁNOS ON-LINE ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK
A jelen értékesítési feltételek a Millipore Kft. és az Ügyfél, mint gazdasági társaságok közötti (B to B) on-line adásvételi szerződések megkötésével kapcsolatos ügyekre irányadók.
PREAMBULUM
1. A Millipore Kft. kapcsolt vállalkozásaival egyetemben teljes felelősséget vállal a www.millipore.com internetes címen elérhető értékesítési honlapjának ellenőrzéséért és kezeléséért, amely a Társaság Termékeit mutatja be.
2. Az Ügyfél köteles a Megrendelés fenti honlapon keresztül történő feladása előtt a jelen értékesítési feltételeket áttanulmányozni.
3. Az Ügyfél jogosult a jelen értékesítési feltételeket és a Megrendelést bármely Terméknek a Honlapról való megrendelése előtt saját felelősségére elmenteni illetve megőrizni.
4. A Millipore Kft. honlapjának értékesítéssel foglalkozó része a következő információkat tartalmazza:
Ø a Millipore Kft. pontos beazonosítását lehetővé tevő jognyilatkozat ("Jognyilatkozat");
Ø a Termékek leglényegesebb tulajdonságainak a leírása;
Ø Termékek euróban kifejezett árai;
Ø a kézbesítés módjai és határidők;
Ø fizetési módok.
1. Fejezet - Definíciók
1. Az alábbi szavak és kifejezések a mellettük feltüntetett jelentéssel bírnak.
Ø "Internet": összefüggő információs és telekommunikációs világháló, amely szervereken keresztül lehetővé teszi az internethasználók részére a tartalomhoz való hozzáférést.
Ø "Honlap": a Millipore Kft. és kapcsolt vállalkozásainak internetes interaktív elektronikus szolgáltatása, amely a www.millipore.com címen érhető el.
Ø "Dupla Klikkelés": az elfogadás ikonon való dupla kattintás, amellyel az Ügyfél megerősíti a Megrendelést.
2. Fejezet - Tárgy
1. A jelen értékesítési feltételek a Millipore Kft. és az Ügyfél tudományos kutatáshoz használandó berendezések és eszközök Honlapon keresztüli, távollévők közötti értékesítésével kapcsolatos jogait és kötelezettségeit határozzák meg. A Termékek (biotechnológiai, főként gyógyszerészeti) laboratóriumokhoz, biotechnológiával és élettudományokkal kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó társaságokhoz, egyetemekhez, kutatólaboratóriumokhoz és kutatóintézetekhez kerülnek.
3. Fejezet – Szerződéses Dokumentumok
1. A jelen szerződés a következő rangsor szerinti szerződéses dokumentumokból áll:
Ø Jelen értékesítési feltételek;
Ø Megrendelés, amely a jelen értékesítési feltételek elfogadását jelenti.
2. Amennyiben a dokumentumokban található rendelkezések ellentmondanak egymásnak, akkor a rangsorban előrébb elhelyezkedő dokumentum rendelkezései lesznek az irányadóak.
3. A jelen értékesítési feltételekre az "ICC Incoterms 2000" az irányadó. Az Incoterms "CIP" Destination (Carriage and Insurance Paid to) alkalmazandó a Termékek szállítására. A szállítást és a logisztikai ügyeket a Millipore köteles intézni és fizetni és ezek díját az Ügyfél számlájához hozzáírja.
4. Fejezet – Titkos Jelszó
1. Az Ügyfél személyre szóló titkos jelszót alakít ki, amely használatáért kizárólag ő felel. A jelszó hozzáférést enged az Ügyfél számára a Honlapnak a Megrendelések feladását lehetővé tevő részéhez.
2. Az Ügyfél a jelszó használatával lebonyolított tranzakciókhoz kötve van az által, hogy a jelszó által személye beazonosítható.
3. Az Ügyfél a jelszó elvesztése vagy ellopása esetén köteles haladéktalanul megváltoztatni a jelszót az alábbi utasításokat követve. Az Ügyfél a jelszó más általi használatából eredő felelősség alól csak akkor mentesül, ha a jelszót megváltoztatta.
4. Miután belépett a Honlapra és eljutott a felhasználói profilmódosítási oldalhoz, az Ügyfél szabadon rendelkezhet a felhasználói fiók (jelszó, név, cím, telefonszám, e-mail cím) felett. A Millipore szerverei a változtatást néhány percen belül automatikusan feldolgozzák. Az elfelejtett jelszót a felhasználói belépési oldalon az "Elfelejtett Jelszóra" kattintva vagy a jelszó visszaszerzési oldalon keresztül vissza lehet szerezni. Az Ügyfél az általa a felhasználói profilban megadott címre küldött automatikus válaszban azonnal visszakapja a jelszót. Ha a felhasználói nevet és a jelszót is elfelejtette az Ügyfél, a "Millipore Webmaster Feedback" űrlapon keresztül kérhet segítséget.
5. Fejezet – A Szerződés Rendelkezéseinek Megerősítése
1. A szerződés rendelkezéseit legkésőbb az Ügyfél által a Megrendelésen megjelölt címre való kézbesítéskor e-mailben meg kell erősíteni.
2. Az Ügyfél köteles a Millipore Kft.-től kapott szerződés rendelkezéseit a választása szerinti adathordozón megőrizni.
6. Fejezet – A Megrendelés Teljesítése
1. A Millipore minden üzletileg ésszerűen elvárható kereskedelmi erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy az Ügyféllel kölcsönösen megállapított kézbesítési határidőt betartsa. A Millipore nem felelős azonban semmilyen olyan kárért, amelyet késedelmes kézbesítéssel okozott.
2. A Termékek késedelmes kézbesítése vagy a kézbesítés elmaradása nem jogosítja fel az Ügyfelet a szerződés felmondására, vagy a Termékek átvételének megtagadására.
7. Fejezet – Tulajdonjog átruházás – Tulajdonjog fenntartás
1. A Termékek tulajdonjoga akkor száll át az Ügyfélre, amikor az Ügyfél a fizetési határidő lejárta előtt fizetendő vételárat, kamatokat, költségeket és egyéb összegeket teljes mértékben megfizette.
2. Amennyiben a Termékek beazonosítása nehézségekbe ütközik, az ugyanolyan specifikációknak megfelelő, másképp nem azonosított Termékek a Millipore Kft. Termékeinek tekintendők, amelyekre vonatkozóan az Ügyfélnek a Millipore Kft. felé fizetési kötelezettsége áll fenn. A beazonosítás megkönnyítése érdekében tilos a Termékekről a megkülönböztető jeleket eltávolítani.
3. A Millipore Kft. által a 4. fejezet 1. pontja szerint fenntartott tulajdonjog a tulajdonjog fenntartás alá eső Termékek visszavételére korlátozódik (egyéb alkalmazandó jogorvoslatok és igényérvényesítések csorbítása nélkül), ha a fizetési határidő lejárt, anélkül, hogy az Ügyfél rendezte volna tartozását.
4. A jelen fejezet alkalmazása semmilyen módon nem módosítja a fenti 3. fejezetben foglalt, kárveszély átszállására vonatkozó rendelkezéseket.
8. Fejezet – Fizetési Kötelezettség
1. Amennyiben a Termékek a kárveszély Ügyfélre való kézbesítéskori átszállása után vesznek el vagy károsodnak, akkor az Ügyfél nem mentesül a teljes vételár megfizetése alól.
9. Fjezet - átvétel
1. A Millipore Kft.-nek a szerződéstől való elállásból eredő kártérítéshez való jogának csorbítása nélkül, ha az Ügyfél az átvételt megtagadja és a kézbesítési határidő lejár, a Millipore Kft. jogosult
Ø a megtagadásból eredő többletköltségeket (az Ügyfél költségén a Termékek raktárba helyezése) az Ügyfélnek kiszámlázni. A Millipore Kft. a raktárba való szállítás költségeit az Ügyféltől behajtja.
Ø a meghatározott ár és a harmadik fél vevő által fizetett viszonteladási ár különbözetét az Ügyféltől követelni.
2. A jelen fejezet nem csorbítja a Millipore Kft. Termékek visszavételéhez való, 7. fejezet szerinti jogát.
10. Fejezet – Szavatosság, Felelősség Korlátozása
1. A Millipore a Termékek kiszállítása utáni egy évig szavatolja, hogy a vonatkozó utasítások szerinti használat mellett a Termékek megfelelnek a közzétett specifikációnak. Egyéb kifejezett vagy burkolt szavatosság nem áll fenn.
2. Az Ügyfél köteles a leszállított Termékeket az átvételkor megvizsgálni. Amennyiben az Ügyfél a Termékeken a Millipore Kft. lehetséges mulasztásából eredő hibát talál, vagy hiányt fedez fel, köteles a fuvarozót/szállítmányozót haladéktalanul írásban, a Millipore Kft.-t ajánlott levélben értesíteni az átvételt követő 3 (három) munkanapon belül, illetve hiányzó Termékek esetén a számla kiállítása utáni 10 (tíz) naptári napon belül.
3. A Terméket csak a Millipore Kft. beleegyezésével és utasításai szerint lehet visszaküldeni. A Millipore Kft. előzetes beleegyezése nélkül visszaküldött Termékek nem kerülnek az Ügyfél számláján jóváírásra.
4. A Millipore Kft. nem tehető felelőssé az Ügyfél által megvásárolt Termékek helytelen tárolási körülményekből adódó károsodásáért. Ezért az Ügyfél kötelezettséget vállal, hogy betartja a Termékek használati specifikációját és feltételeit. Ha az Ügyfél ezt megszegi, a Millipore Kft. szavatossági kötelezettsége nem alkalmazható.
5 A fenti szavatosság megszegése esetén a Millipore csak az adott Terméknek vagy annak egy részének választása szerinti megjavítására vagy cseréjére kötelezethető. Amennyiben a Millipore ésszerű erőfeszítései ellenére sem tudja a Terméket vagy annak részét megjavítani, illetve kicserélni, akkor köteles a vevőnek az adott Termékért vagy annak részéért fizetett összeget visszafizetni.
6. Általában a Millipore Kft. szavatossága nem alkalmazható
Ø a Termékek helytelen beszerelése, használata vagy karbantartása, illetve a Millipore Kft. utasításainak be nem tartása esetén.
Ø a Termékek természetes elhasználódása illetve helytelen karbantartása esetén.
7. A Millipore nem tehető felelőssé bármely vevő által a Termékek használatából eredően elszenvedett közvetett károkért (pl. kereskedelmi károk, ügyfélkör elvesztése, Megrendelések elvesztése, egyéb kereskedelmi problémák, nyereségvesztés, dologi károk, védjeggyel kapcsolatos károk).
8. Harmadik fél Ügyfél elleni eljárása közvetett kárnak minősül, ezért az Ügyfél kártérítésre nem tarthat igényt.
9. A Millipore Kft-re megalapozott felelőssége alapján kiróható bírságok és szankciók maximális összege az Ügyfél által a Millipore Kft-nek, a Millipore Kft. felelősségét megalapozó termék adásvételből eredően ténylegesen kifizetett összeg.
10. A jelen 10. fejezet szerinti és az értékesítési feltételekbe foglalt bármely egyéb felelősség-korlátozás vagy kizárás a felek megállapodását képezi és megfelel a Polgári Törvénykönyv 314. § (2) bekezdésének.
11. Fejezet - Adatvédelem
1. Az Ügyféltől kért információk és személyes adatok a Megrendelés teljesítéséhez szükségesek és a Millipore Kft. szerződéses partnereinek átadhatók.
2. További információk a www.millipore.com honlapon a Millipore "Online Privacy Policy"-jában találhatók.
12. Fejezet – Szellemi Alkotásokhoz Fűződő Jogok
1. A Millipore Kft. kizárólagosan jogosult a Honlapján található szellemi alkotásokat, dokumentumokat, adatokat, adatbázisokat, grafikákat, jeleket, logókat, képeket és szoftvereket szabadon felhasználni.
2. Az Ügyfél kötelezettséget vállal a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok tiszteletben tartására.
13. Fejezet - ár
1. Az árak euróban kerülnek feltüntetésre, Áfa-t nem tartalmaznak és csak azon a napon érvényesek, amikor az Ügyfél a Megrendelést elküldi.
2. Az Ügyfél a Megrendelésen meghatározott fizetési módok közül szabadon választhat.
3. Az árak megfelelnek az adásvétel napján érvényes árlistában foglaltaknak.
4. Ellenkező megállapodás hiányában a fizetés feltételei a következők:
Ÿ Az Ügyfél a Termékek kézhezvétele utáni 30 (harminc) napon belül köteles fizetni, feltéve, hogy fizetőképessége jóváhagyásra került. Ellenkező esetben az Ügyfél a kézbesítés előtt köteles fizetni.
Ÿ Az Ügyfél panasza semmilyen esetben sem igazolja a késői fizetést.
Ÿ Harmincnapos fizetési késedelem esetén késedelmi kamat fizetendő az esedékes összeg után naponta, az érvényben lévő kamatláb egy és félszeresén, a Millipore Kft. azon joga csorbítása nélkül, amely szerint a harmincnapos időszakban fizetéseket vehet át.
Ÿ A peres osztály behajtásra irányuló eljárását szükségessé tevő bármely fizetési ügy az Ügyfél teljes kártérítési felelősségéhez és a kifizetetlen összeg 15 százalékával egyenlő kötbérfizetési kötelezettséghez vezet.
Ÿ Fizetési késedelem esetén a Millipore Kft. fenntartja magának a jogot a folyamatban lévő Megrendelések felfüggesztésére, illetve törlésére.
14. Fjezet - Megszűnés
1. Amennyiben valamelyik fél kötelezettségeit megszegi és a szerződésszegést a szerződésszegésről szóló figyelmeztetés ajánlott levélben történő elküldésétől számított 30 (harminc) naptári napon belül nem orvosolja, a másik fél jogosult a szerződést felmondani, anélkül hogy a jelen értékesítési feltételeken alapuló bármely kártérítéshez való joga csorbulna.
15. Fjezet – Vis Maior
1. Vis maior esemény bekövetkezése esetén a Millipore Kft. nem tehető felelőssé a jelen értékesítési feltételek szerinti kötelezettségei késői teljesítéséért, illetve teljesítésük elmaradásáért.
2. A teljesség igénye nélkül a következő események minősülnek vis maior eseménynek: háború, polgárháború, embargó, exportkorlátozás, importkorlátozás, sztrájk, munkáskizárás, baleset, tűzvész, fuvarozók/szállítmányozók késedelme illetve mulasztása, árvíz, kormányzati ellenőrzés, kvóták bevezetése.
16. Fejezet – Bizonyíték, Elektronikus Aláírás
1. A Millipore Kft. ésszerű biztonsági körülmények között fenntartott számítógépes nyilvántartása megfelelő bizonyítéknak tekintendő a felek közötti Megrendelések és kifizetések szempontjából.
2. A Megrendelések és a számlák érvényes bizonyítéknak minősülő, hosszú élettartamú adathordozóra kerülnek elmentésre.
3. Az Ügyfél által a Megrendelés megerősítése céljából elvégzett Dupla Klikkelés az írásos aláírás értékével megegyező elektronikus aláírásnak minősül.
17. Felek Függetlensége
1. Egyik fél sem vállalhat a másik fél nevében kötelezettséget.
2. A felek külön-külön kizárólagosan felelnek tetteikért, állításaikért, kötelezettségeikért, teljesítéseikért, Termékeikért és személyzetükért.
18. Fejezet - érvénytelenség
1. Ha a szerződéses dokumentumok egy vagy több rendelkezését jogszabály, szabályozás vagy illetékes bíróság jogerős döntése érvénytelennek minősít, a többi rendelkezés továbbra is hatályban marad.
19. Fejezet – Irányadó Jog, a Szerződés Nyelve
1. Jelen szerződésre a magyar jog az irányadó.
2. Jelen szerződésre a formai és a tartalmi szabályok is irányadók.
20. Fejezet - Illetékesség
1. Ha a felek bármely jogvitát békés úton sikertelen próbálkozások után sem tudnak megoldani, akkor alávetik magukat (perértéktől függően) a Pesti Központi Kerületi Bíróság, vagy a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességének.
21. fejezet – értesítések
1. Az Ügyfél értesítési címe a Megrendelésen megjelölt címe, a Millipore Kft. értesítési címe pedig a Megrendelés visszaigazolásán feltüntetett cím.
2. Az értesítések csak akkor minősülnek érvényesnek, ha azokat ajánlott levélben a fentiek szerint megadott címekre küldik meg.
22. Fejezet – WEEE direktíva
AZ ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKUS FELSZERELÉSEKBŐL SZÁRMAZÓ HULLADÉKOKRA VONATKOZÓ EC 2002/96 DIREKTÍVA 9§2 ÉS 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet FEJEZETÉBEN ELŐÍRTAKNAK MEGFELELŐEN, AZ ÜGYFÉL EZENNEL KIJELENTI, HOGY AZ IDEVÁGÓ ORSZÁGOS TÖRVÉNYEKNEK MEGFELELŐEN – IDEÉRTVE AZ ELEKTROMOS ÉS ELEKTRONIKUS HULLADÉKRA VONATKOZÓ ÖSSZES IDEVÁGÓ KIKÖTÉST, VALAMINT A SAJÁTOS KÖRÜLMÉNYEKET IS, A TERMÉKEKTŐL SZÁRMAZÓ HULLADÉKOK KÖRNYEZETEVÉDELMI MENEDZSMENTJÉNEK KÖLTSÉGEIT MAGÁRA VÁLLALJA ÉS AZ ÖSSZES SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉST MEGTESZI. FÜGGETLENÜL ATTÓL, HOGY ÖN FORGALMAZÓ VAGY VÉGFELHASZNÁLÓ ÜGYFÉL, AZ ELHASZNÁLÓDOTT TERMÉKEK ELDOBÁSÁRA VONATKOZÓ TÁMOGATÁSÉRT, KÉRJÜK, LÉPJEN KAPCSOLATBA AZ ÖN HELYI MILLIPORE KFT. KÉPVISELŐJÉVEL.
Rev. 9/11/06